London változó szerepe

Írta: F. E. Ian Hamilton - London School of Economics and Political Science

A történelmi háttér. A várost, amelyet később Londiniumnak nevezetek, Krisztus születése előtti 55-50. évben alapították a rómaiak. Colchester helyébe lépve lett Britannia római provincia fővárosa. A rómaiak hidat építettek a mai London Bridge környékén, a Temze tölcsértorkolatának végén. A híd a Temze kulcsfontosságú átkelőhelyévé vált. A Doverből Közép- és Észak-Anglia felé vezető római főút átkelési pontja lett, ennek révén a britanniai római úthálózat gyűjtőpontjává (hub) vált. A rómaiak Krisztus után 410-ben feladták a már hanyatló, romló várost. Ezek után az angolszászok foglalták el. Britannia szétesett, helyén egymással is háborúzó angolszász, dán, viking, kelta "regionális" királyságok jöttek létre katonai vezetéssel. London helyi jelentőségű vásárváros szintjére süllyedt.

A VIII-IX. században Anglia területei újra egyesülnek a winchesteri székhelyű Wessex királyság vezetése alatt. Az ismét fővárossá váló Londont 836-ban kifosztják a vikingek. Ezt követő több mint 200 évben London a nyugati szász királyokkal vívott háborúk hadszínterévé válik. 1066-ban Hódító Vilmos normann király csellel beveszi Londont, amely ezután konszolidálódik és virágzásnak indul.

A város népessége. A most következő táblázatban tekintsük meg, hogyan változott - nőtt - London népessége az elmúlt 900 évben.

London lélekszáma 1500-ig nagyon lassan gyarapodott, bár már ekkor is kitűnt a korabeli városok közül. Az ezt követő négy évszázad jelentős és nagyon gyors lélekszám növekedést eredményezett. 1500 és 1940 között a város lélekszáma 170-szeresére, közel 8,5 millióra nőtt. 1940 és 1986 között a lélekszám körülbelül 20%-al csökkent, majd 1986-t követően a város népessége újra növekedésnek indult.

Az 1914 elötti gyors növekedés kereteit a Brit Birodalom terjeszkedése jelentette, azé a Brit Birodalomé, amely a Nemzetközösség keretei között különböző formájú függőségi, alá- és mellérendeltségi  viszonyok révén a Föld szárazföldi területeinek 20%-át tartotta ellenőrzés alatt. A nemzeti főváros funkciója kiegészülve az öt kontinensen a szárazföldek egyötödét ellenőrző birodalom fővárosának funkcióival értelemszerűen tette Londont az egyik legfontosabb "világvárossá"[1].

A városok szerepe és nemzetközi rangsora a lélekszámuk alapján: a változások. A XVI-XVII. században London vált a legnagyobb európai várossá, maga mögé utasítva Párizst és Amszterdamot. 1800-as években a "modern idők" első "milliós" lélekszámú városa lett[2]. London 1920-ig megőrzte helyét, mint a legnagyobb város, amikoris New York túlszárnyalta. New York mögött a második helyen maradt 1960-ig. Napjainkban London a 14. helyen áll a világvárosok népesség szerinti rangsorában Mexikóváros, Tokió, Sao Paulo, New York, Los Angeles, Shanghaj, Peking, Buenos Aires, Rio de Janeiro, Bombay, Szöul, Kalkutta és Moszkva után.

Változások a világgazdasági szerepkörben. A XVI. századtól 1960-ig London volt a világ vezető kikötője. Egy átlagos napon, a korai hatvanas években, több, mint 120 óceánjáró hajó volt a kikötőben. A keresekedelmi forgalom Nyugat- és Kelet-India, Kelet-Ázsia, Afrika, a csendes-óceáni térség és Skandinávia, a balti-tengeri államok valamint Európa többi része között zajlott. London nagy mértékű tranzit-kereskedelmet (reexportot) bonyolított le a kontinentális Európa felé a világ többi részéből származó árukkal.

1960-as évektől London vált a világ egyik vezető és Európa elsőm számú légiközlekedési csomópontjává. Az "airport city" funkció kiépülésében kiemelkedő jelentősége volt a ténynek, hogy Észak-Amerika felöl érkezve London a legközelebbi milliós. Ez a transzkontinentális repülések korai időszakában volt fontos, hiszen az utasszállító gépek hatótávolsága nem volt elég ahhoz, hogy a Kontinens belseje felé folytassák útjukat. London emiatt a technikai korlát miatt a transzatlanti forgalom legfontosabb európai gyűjtő- és átszállóhelyévé vált. Ma már ez a technikai korlát nem létezik, de öröksége máig is hat, mert a korábban kiépített járatok, kapcsolatok ma is üzemelnek és fejlődnek. 1997-ben egy év alatt 86 millió utas érkezett, vagy indult repülőterein. Öt repülőtere van:

-Heathrow, amely a világ második legforgalmasabb repülőtere a chicagoi O Hara után,

-Gatwick, amely Európa harmadik legforgalmasabb repülőtere, a Heathrow és a párizsi Charles de Gaulle után,

-a legújabb a City Airport Docklandsban és

-Stanstead valamint Luton, mint regionális repülőterek az agglomerációban.

Az 1960-as évekig London volt a világ legnagyobb feldolgozóipari központja. A munkavállalók száma - a feldolgozó iparban - 1,2 millió, 1966-ban volt a csúcson. A londoni ipar termelése nagyobb volt, mint a New York-ié, persze nem a bruttó kibocsájtás tekintetében, hanem a hozzáadottérték szerint. 1960-óta London "csak", mint a legfontosabb brit központ szerepét őrizte meg a dezindusztrializáció és a foglalkoztatottak számának csökkenése ellenére.

1975-ben 836 ezren dolgoztak a londoni feldolgozó iparban. Ez 20%-a a Nagy-Britanniában és 2,2%-a az EGK-ban, a feldolgozó iparban dolgozók teljes létszámának. 1986-ban 568 ezer volt a létszám, ami 16%-a a britnek és 1,8%-a közös piacinak. 1997-ben már csak kevesebb, mint 330 ezren vannak ugyanitt, ami a brit 13%-a és a közös piaci 1,3%-a.

De, London megőrizte funkcióját a vállalatok irányításában és a pénzügyi tranzakciókban nagyon sok feldolgozó ipari vállalat esetében Nagy-Britanniában és ezen belül is Dél-Kelet-Angliában. 1975-ben Dél-Kelet-Angliában állították elő az EGK feldolgozó ipari termelésének 4%-át. 1986-ra ez növekedett 4,6%-ra és stabilizálódott az 1990-es évekre.

London fejlődött és megőrizte a világelsőségét a pénzügyi szolgáltatásokban. Fontos szerepe volt ebben az itt található sajátos foglalkozási kultúrának, tradíciónak, amely a City bankjainak üzleti hagyományaira épül. Itt csak ennek az évszazadok óta lévő tradíciónak megváltozott, megújult formában történő továbbéléséről van szó. Ennek a lépcsőfokai a következők voltak:

-A XVI-XVIII. század a bankok, a nemzetközi kereskedelemhez kapcsolódó biztosító intézetek és az árutőzsdék - amelyek majdan meghatározzák a világpiaci árakat - felemelkedésének ideje. Kereskednek szénnel, ércekkel, a balti kereskedelemben fával és szőrmékkel, fémekkel, arannyal, később platinával és kőolajjal.

-A XIX-XX. század a részvénytőzsde kora. A londoni részvénytőzsdének csak egy valós vetélytársa volt a világon: a New York-i részvénytőzsde, a NYSE.

-1971-óta London a világ elsőszámú devizatőzsdéje, a FOREX, amelyen jelenleg naponta több, mint 450 milliárd USD forgalom bonyolódik le.

-A külföldi pénzügyi vállakozók hosszú évszázadok óta szivesen költöznek Londonba. Többek között ilyenek voltak a Rothschildok, akik Frankfurtból érkeztek a XIX században. De ilyenek voltak a lett származású, Brémából érkezett Baring-fivérek is[3]. A globalizációs folyamatok, az olajválság és a brit deregulációs folyamatok, miközben máshol a szabályozás kiterjesztése folyt, a gazdaságban azt eredményezték, hogy 1973 és 1996 között 565 külföldi tulajdonú bank telepedett meg Londonban. Ma Londonban - a City-ben és a Docklands-ben több, mint 440 ezer ember dolgozik a pénzügyi szolgáltatásokban, több, mint a németországi Frankfurt am Main teljes lakossága.

London egyéb vezető funkciói. Az angol nyelvű kiadók és nyomdák, amelyek fő tényezője az angol nyelv, és amelyek újságokat, magazinokat, könyveket adnak ki nagy példányszámban. Más médiumoknak is központja a város. Ilyenek a rádió és TV (BBC és az ITV csatornák) és a SKY. Továbbá jelen vannak a reklám- és hírügynökségek (Reuters), TV- és mozifilm készítők. Zenei rendezvényei, színházai, múzeumai révén az egyik vezető európai kultúrális központ. London a világ legnagyobb könnyűzenei piaca. A legtöbb előadó itt bukkan fel, itt a legnagyobb a felhozatal, a könnyűzenei kínálat. Az itteni nemzetközi kultúrális piac vevői közé  tartoznak az amerikaiak, a japánok és az európaiak.

Nemzetközi sportközpont. Számos modern sportág hazája Anglia. Kétszer már rendeztek itt nyári Olimpiai Játékokat -1908-ban és 1948-ban. Itt van a labdarúgás egyik szentélye, a Wembley stadion, ahol Anglia 1966-ban megnyerte a labdarúgó világbajnokságot.[4] Itt van továbbá egy másik sportág, a tenisz nem hivatalos világbajnokságának és egyben a legrangosabb Grand Slam tornának is a színhelye: Wimbledon[5]. Említhetjük például a FORMA-1-es autós gyorsasági versenyeket, amelyeket Londonból irányítanak és a csapatok 60%-a angol érdekeltségű. Végül, de nem utolsó sorban, angolszász sportágnak tekinthető a krikett és a golf is, amelyeknek Londonban szintén nagy hagyományai vannak.

Nagyon fontos szerep még, hogy globális telekommunikációs központ is. Ebben szerepe van a rendkívül olcsó telefontarifáknak is. Különösen olcsóak az interkontinentális tarifák.

Az irányító-ellenörző funkciót a következő adatok jellemzik: A Brit Birodalom központjának kormánya, 1940-ben, a világ akkori teljes népességének 25%-át irányította. Jelenleg vezető világváros a multinacionális vállalatok székhelyei telephelyének kiválasztásában. 120 Európán kivüli multinacionális vállalatnak van itt az európai központja. Az 1000 legnagyobb brit vállalat közül több, mint 400-nak itt vannak az irányító egysége. Ha Dél-Kelet-Angliát is ide vesszük, akkor több, mint 600 ilyen vállalat van.

London változásainak helyi és regionális sajátosságai. A foglalkoztatás százalékos összetételének változásait követhetjük nyomon az alábbi táblázatban:

A táblázatból látható, hogy a szolgáltatásoknak már századunk huszas éveiben is jelentős szerepe volt London életében. Mai szemmel meglepő, bár nem teljesen váratlan, hogy 1960-as évekig a szolgáltatások és a feldolgozóipar szerepe az összes foglalkoztatásban egymással párhuzamosan nőtt. A szolgáltatások részaránya az 1861. évi 45%-ról száz év alatt 54%-ra, a feldolgozóiparé 31%-ról 36%-ra nőtt. Mindkettő esetében a részarány növekedése körülbelül 20%-os volt önmagához képest. Ez azt is jelenti, hogy London életében a gazdasági szerkezet változását az jellemzi, ez a két ágazat "változatlan" szerkezetben kiszorít minden más ágazatot a gazdasági életből. A 60-as években trendtörés következik be: a feldolgozóipar és a szolgáltatások fejlődési útjai elválnak. A szolgáltató szektor, amelynek belső szerkezete már korábban is lényeges átalakuláson ment keresztül. A szolgáltató szektorban korábban nagyon jelentős arányban voltak jelen a felső- és középosztályok számára személyi szolgáltatást végzők. Napjainkra ők jórészt eltűntek és helyüket a modern gazdaság irányítását végző szolgáltatások foglalták el. A foglalkoztatottak részaránya szerint tovább nőtt, miközben a város lélekszáma csökkent, tehát az abszolút számokat tekintve stagnálás figyelhető meg. A munkaerőpiac egy másik fajta keresztmetszete, a dolgozó nők és férfiak aránya is jelentősen megváltozott az elmúlt 150 év alatt.

A táblázatból jól megfigyelhető a női munkavállalók arányának lassú, de folyamatosanak tűnő emelkedése 1851 és 1961 között, majd ennek hirtelen felgyorsulása 1961 után. 1901 és 1961 között a férfiak által betöltött munkahelyek száma nem nőtt, ugyanakkor a nők által betöltött munkahelyeké 20%-al lett több. A jelenségnek mindenképpen több oka is van, ha figyelembe vesszük a teljes lélekszám változását is. Századunk első felében London lélekszáma 20%-al nőtt, tehát a nők aktivitási rátája érdemben nem változott. Az általuk betöltött munkahelyek számának növekedése a lakosság bővülése által okozott mennyiségi hatás volt. A férfiak aktivitási rátájának kismértékű csökkenés már a növekvő életszínvonal és várható élettartam hatása. Az adatok a hatvanas évek elejéig nem utalnak a gazdasági és társadalmi viszonyok radikális változására. A hatvanas évektől kezdődően London fejlődése új szakaszhoz érkezett, a változások sebessége megnőtt, irányuk több esetben megváltozott. London lakosainak száma 1961 és 1971 között 15%-al csökkent. Ennél nagyobb mértékben csökkent a feldolgozóipari munkahelyek és a férfiak által betöltött állások száma. Ez utóbbi viszont még mindig magasabb, mint a nők által betöltött munkahelyek száma. A női álláslehetőségek számának bővülése ugyanakkor tovább folytatódott, párhuzamosan a szolgáltatások bővülésével, térhódításával. A leglátványosabb területe ennek az átalakulásnak a feldolgozó ipar hanyatlása és kiszorulása Londonból. A korábbi adatok mutatták, hogy a hatvanas évek óta a feldolgozó iparban foglalkoztatottak száma egynegyedére esett vissza. Az itt megszűnő munkahelyeknek csak 25%-át volt képes pótolni a szolgáltató szektor. A többi álláslehetőség nyomtalanul eltűnt. A szolgáltató szektor részesedésének 22%-os növekedése mögött az állások számának mindössze 10%-os növekedése áll csak. A másik oldalon, a munkahellyel rendelkező férfiak száma 30%-kal csökkent, míg a nőknél ez az arány mindössze 7%. A korábbi évtizedek fejlődési tendenciái után a hatvanas évektől kezdődően a munkaerőpiac három évtized alatt 22%-kal lett kisebb, ami a csökkenő népesség és a csökkenő aktivitási ráta következménye. A csökkenés azonban polarizáltan ment végbe mind a gazdaságaban, mind a társadalomban és ez máig is tartó mély  változásokat indított el.

A következő fontos metszete London népességének az etnikai összetétel. A következő táblázat mutatja ennek változásait.

* A "fehér" Nemzetközösség részei: Ausztrália, Kanada, Új-Zéland.

Az etnikai összetétel vizsgálatánál számos tényt, tendenciát érdemes megállapítani. A külföldiek száma és aránya London népességén belül folyamatosan nő, ami a nemzetközi város fontos jellemzője. Külön meg kell jegyezni, hogy a külföldiek száma még akkor is nőtt, amikor London teljes népessége csökkent! Érdemes megfigyelni a küldő országok szerinti összetétel változását is. 1951-ben a külföldiek 99%-a "fehér" volt, addig 1996-ban már csak körülbelül 35-40%-uk. Míg 1951-ben Londonnak alig volt színes bőrü lakosa, addig 1996-ban már több, mint 800 ezer. Az írek drasztikusan csökkenő létszámaránya az összes külföldi számához viszonyítva mégis növekvő lélekszámot takar. A kontinentális Európa országaiból érkezettek száma folyamatosan növekvő, ugyanakkor létszámarányuk ingadozik. A "fehér" Nemzetközösség országaiból származó bevándorlók számának emelkedése az egykori gyarmatokkal, domíniumokkal fenntartott kapcsolatok intenzitását mutatja. Ugyanakkor ez az a csoport, amelyik tagjainak jelentős része valóban csak átmenetileg tartózkodik, él Londonban. A Nagy-Britannia és Kanada, Ausztrália, Új-Zéland közötti jövedelmi, életszinvonalbeli különbségek kis mértéke önmagában nem indokolja a London felé irányuló elvándorlás-többletet. A Londonban történő ideiglenes letelepedés egy sajátos, ma még Magyarországon kevésbé ismert, életpályatípus részének tekinthető, ami az önálló életüket elkezdő fiatalokra jellemző szakasz. Ez a világ megismerésének, bejárásának korszaka. Ausztráliából, Új-Zélandról kiindulva nem lehet megismerni Európát, Észak-Afrikát, Észak-Amerika keleti részét, vagy csak nagyon drágán és csak drága, fárasztó, időigényes utazások révén. Aki ezen országokból szeretné megismerni ezeket a térségeket, az néhány évre Londonba költözik, ott tanul vagy munkát vállal - megteheti, mert más országok polgárainál könnyebben kap tartózkodási és munkavállalási engedélyt - és onnan kiindulva utazza be a "környéket". Nyelvi akadályok nincsenek és a londoni fizetések valamint az egész világra kiterjedő utazási kínálat árai könnyűszerrel összhangba hozhatók. Mindezek mellett angliai diploma valamelyik ottani rangos egyetemen, főiskolán vagy munkahely valamelyik transznacionális vállalat ottani egységében általában nagyon jó ajánlólevélnek számít bárhol a világon.

Ezek után, már csak az az érdekes, hogy a nem európai és nem angolszász bevándorlók, miért jöttek és miért akkor, amikor? Az afrikai, karib-tengeri és dél-ázsiai (indiai, pakisztáni, malajziai, thaiföldi és kínai) bevándorlók a gyarmatbirodalom felbomlása időszakában vagy azután érkeztek, látszólag minden előzmény nélkül. Többségük a társadalom aljára érkezett, olyan munkahelyekre, amelyeket angolokkal már nem lehetett betölteni, részint azok képzettségi szintje és munkabérigénye, részben az adott munkahely alacsony társadalmi presztízse és a kifizethető munkabér miatt. A nyolcvanas években ezen nemzetiségű bevándoroltak számának növekedési üteme csökkent, kivéve az indiaiakét, akik egyre nagyobb számban vándoroltak be. Ezen csoportok helyzete eléggé ellentmondásos. Nagyobb részük még most is a társadalom alján helyezkedik el. Kialakult viszont ezekből a csoportokból is egy középosztálybeli réteg, akik részben már Angliában "törtek fel", vagy, akik a vagyonuk révén vándorolhattak be. Ezt a felemelkedést nagyon jól jelzik London szerte a különböző "egzotikus", indiai, kínai, perzsa, nepáli, Srí Lanka-i és más éttermek[6].

Az urbanizáció szakaszai. London esetében az urbanizációnak már legalább három szakaszát különböztethetjük meg, amelyek élesen elkülönülnek egymástól. Nézzük meg ezeket a szakaszokat.

  London teljes népessége 1931-ig folyamatosan növekedett. A centralizálódás ezen szakaszában mind a három zóna népessége nőtt. Csak a huszas-harmincas évek fordulóján kezdődött meg a belső zóna népességének csökkenése. A központ kiürülése, népességének csökkenése fél évszázadon át, egészen a nyolcvanas évekig tartott. Ez a tendencia csak a nyolcvanas években állt illetve fordult meg, amikor a társadalmi szerkezet megváltozásának következtében új csoportok, elsősorban a yuppiek, jelentek meg a színen. A belső gyűrű népességének növekedése még tartott a harmincas években. A harmincas-negyvenes évek fordulójától kezdődően itt is egy közel félévszázadig tartó csökkenés következett, amire csak részben ad magyarázatot a külső gyűrű lélekszámának növekedése. A hatvanas évek közepétől kezdődően, mintegy két évtizeden át tartó népesség csökkenés csak a nyolcvanas évek végén állt meg. A folyamatok lényegét jobban megérthetjük, hogy ha az arányokat is szemügyre vesszük. A központ és a belső gyűrű együttes lélekszáma maximumát századunk első három évtizedében érte el. Ebben az időszakban a népesség vándorlása elsősorban a két gyűrű közötti átrendeződést eredményezte, miközben egyre nyílvánvalóbbá vált a központ túlzsúfoltsága. A központból való kivándorlás először a belső gyűrűbe irányult és azt tette túlzsúfolttá. Ez a folyamat a huszas évek végén volt jellemző. A központból való kivándorlás ekkor sem szűnt meg, hanem tovább ment a külső gyűrűbe. Addigra az már jórészt kiépült, így a központból kitelepülők számára beépíthető terület nemigen maradt. A külső gyűrű az ötvenes években már képtelen volt fogadni a központból kitelepülők áradatát, közben maga is túlzsúfolttá vált. A kitelepülők immár Dél-Kelet-Anglia felé tekintettek. A decentralizáció, a kitelepülés folyamata nagyon erős volt, ezt csak némileg ellensúlyozták a külföldről idetelepülők. Helyismeretük nem lévén igyekeztek a központhoz minél közelebb települni, az adottságok jobb kihasználása érdekében. Ezek után érdemes megvizsgálni London szerepét Dél-Kelet-Angliában.

London és Dél-Kelet-Anglia. London fejlődését vizsgálva nem kerülhetjük meg a közvetlen környezetével való kapcsolatának elemzését. Csak néhány adatot kiemelve, mutatjuk be a város és közvetlen környezetének kapcsolatát.

Megfigyelhető, hogy miközben London népessége 1961-t követően csökkeni kezdett, aközben Dél-Kelet-Anglia, amibe London is beletartozik, népessége tovább nőtt. Ez több okra vezethető vissza. A London központjából kitelepülők nem hagyták el a főváros vonzáskörzetét, hanem abban telepedtek le. Tehát London egészének a funkciója átalakult. Mint lakóhely sokat vesztett vonzerejéből, mint potenciális munkahely lehetőség is nagy mértékben csökkent a befogadóképessége. Mint szolgáltató centrum, mint irányítóközpont megőrizte funkcióját. Különösen, hogy az ehhez szükséges közlekedési és távközlési infrastruktúra megfelelően ki van építve. A vonzás egyre kevésbé kötődik ottlakáshoz és csak, mint a centrum könnyű és gyors elérésének lehetősége jelenik meg. Miközben London népessége hol nő, hol zsugorodik és földrajzilag egyre terjeszkedik, magába integrálja teljes Dél-Kelet-Angliát, annak piacait, erőforrásait, munkaerejét. Ott már nem a helyi erőforrások megléte vagy nem léte számít, hanem csupán és kizárólag London közelsége. Amikor, London, az épített város, a maga lakásaival, közlekedési hálózatával megtelt, akkor a közvetlen környezetében létrejöttek azok az új városok, növekedési zónák, amelyek egyre inkább átveszik a lakóhely és munkahely funkcióit is. Az ötvenes években a központtól mért 20 és 40 km sugarú körök közötti sávban 8 új város épült. A hatvanas-nyolcvanas években az 50 és 100 km sugarú körök közötti sávban 1 új város létesült, míg a többiek terjeszkedtek. Az elmúlt félévszázad alatt London a világvárosból egy terjeszkedő városrégióvá vagy funkcionális város régióvá (FUR, functional urban region) vált.

Funkcionális, térbeli változások. London gazdaságát a termelési rendszerek négy fontos sajátossága határozza meg. Ezek a következők:

1, különösen erős belső kohézió és egymás közti kapcsolatok,

2, kölcsönös függőségi viszonyok,

3, a gazdaság struktúrája évszázadok óta folytonosságot mutat,

4, de relatív fontossága változott hosszú időn át, szignifikáns hatással a térbeli szerkezetre.

A meghatározó térbeli szerkezeti elemek a következők:

1, adminisztráció: kormányzat, közösségi és magán szerveződések;

2, információ: média, távközlés;   

3, tranzakciós vagy csere intézmények: pénzügyi piacok, árupiacok;

4, anyagáramlások (anyagkezelés): szállítás, feldolgozóipar, stb...

Most tekintsük át időbeli sorrendben, korszakonként London térbeli szerkezetének fejlődését az előbb említett elemek felhasználásával!

1600-1870. Ebben az időszakban London kelet-nyugati tengelye a Temze. A folyó északi parján szinte láncszerűen sorakoztak az alábbi funkciók nyugatról kelet, a folyó torkolata felé. A funkcionális térségek közül legnyugatabbra, még a folyó tölcsértorkolata előtt, található a kormányzat és a parlament. Ez a Westminster kerülete. Kelet felé haladva találjuk a Temple-t, ami a jogi intézmények, bíróságok, stb. otthona. Még keletebbre helyezkedik el a City, ami a tranzakciók színhelye. Természetesen itt találhatók a tranzakciókat lebonyolító intézmények, a tőzsde, a bankok, az árupiacok. Közvetlenül mellettük kezdődik az ipari és a kikötői negyed a St. Katherines Dock-kal. Ezt a városszerkezet hosszú távon is stabilnak bizonyult és az intézmények változatlan helyen maradtak évszázadokon át.

1870-1914. A viktoriánus London rohamos terjeszkedésnek indul. A belső városközpont növekedése a sugárirányú vasútvonalak mentén a legjelentősebb. A városközpont növekedése bekerítette, majd később kiszorította a keleti iparnegyedeket. A kikötő újabb és újabb dokkok építése révén tovább terjeszkedett kelet felé, a tenger irányába.

1914-1940. London további növekedését hozza magával. A feldolgozóipar új telephelyei az országutak mentén jönnek létre az elővárosi területeken, amelyek átveszik a londoni ipari üzemek szerepét. Az Amerikai Egyesült Államok vállalatai működőtőke beruházásaikkal a nyugat-londoni elővárosi övezetben új ipari térséget hoztak létre.

1950-1960-as évek. Nagy-London eléri növekedésének határait. A növekedés határát a főváros körüli zöldövezet alkotja, mert azon belül már nincsen hely. Új növekedési pólusok alakulnak ki a zöld övezeten kívül. Növekedésük két legfontosabb oka a londoni ipar kitelepülése és a város kereteit meghaladó növekedés valamint az amerikai vállalatok újonnan létesítettt zöldmezős beruházásai. Ekkor jött létre nyolc új város a zöldövezeten kívül és fennállt a veszély, hogy ezek a városok az agglomeráción kívülre koncentrálják a gazdasági növekedét.

1960-1970es évek.  Mint, már arról szó volt, az 1960-1970-es évek jelentős változásokat eredményeztek az angol és ezen belül is londoni gazdaságban. Irodaépítési "boom" kezdődött London középpontjában. Főleg a West Enden és London belső részének nyugati oldalán -  St. James, Soho, Covent Garden - építkeztek. A brit többségi tulajdonban lévő nagyvállalatok többnyire idetelepítették székhelyeiket London más részeiből. A föld- és telekárak emelkedése és az olajválság ösztönözték a vállalatokat a városból való kitelepülésre[7]. Ez végső soron a belső területek dezindusztrializációját eredményezte. London központjában ugyanakkor megjelentek a médiumok, a távközlési és információtechnológiai rendszerek üzemeltetésével foglalkozó vállalatok.

A hetvenes évek második fele és a nyolcvanas évek. Az olajválság utáni másfél évtizedet számos ellentmondásos folyamat jellemezte Londonban is. Ezek közül néhányat mindenképpen meg kell említenünk.

-A kikötő forgalma csökkent és számos dokkot be is zártak. A kikötői funkciók decentralizálódtak. Az okok között mindenképpen Nagy-Britannia külkereskedelmi forgalmának megváltozását kell említeni. A legfontosabb változás, hogy Nyugat-Európa a külkereskedelmi forgalomból való részesedést tekintve átvette a korábbi gyarmatok helyét. A korábbi gyarmati kereskedelemre épülő kikötők helyét átvették a kontineneshez legközelebb fekvő és az oda irányuló forgalmat lebonyolító kikötők, Dover, Harwich, Tilbury. A hajók megnövekedett méretei, az új szállítási és ki-, berakodási technológiák szintén gyorsították ezt a folyamatot. Az is a földrajzi átstruktúrálódást eredményezte, hogy a korábbi szénexportőr és kőolajimportőr Nagy-Britannia szénimportőrré és kőolajexportálóvá vált. A megváltozott áruforgalom új kikötőkben és más földrajzi helyeken zajlik.

-Mind a vállalati, mind az állami szférában költségtakarékosság miatt szigorú intézkedéseket vezettek be a hivatalok növekedésének ellenőrzésére.

-Az állami hivatalok és a vállalati központok decentralizációja és egységeinek kihelyezése az elővárosokba és a külső agglomerációs övezetbe, például Croydonba és Basingstoke-ba. A kormányzati hivatalok egy részét pedig Nagy-Britannia más térségeibe telepítették.

-A, hivatalok, a csúcstechnológiai vagy "high tech" iparágak és a kutatás-fejlesztési, K+F tevékenységek növekedése a brit, az amerikai és az európai transznacionális vállalatok itteni egységeinél különösen az "Arany Háromszögben" összpontosul. Az "Arany Háromszög" London belső kerületeinek nyugati szélétől a Temze völgyében a Heathrow repülőtérig és Délen a Gatwick repülőtérig tart. A háromszög két külvárosi csúcsa London két legfontosabb repülőterénél van, mintegy jelezve a légiközlekedés fontosságát a csúcstechnológiai iparágak telephelyválasztásánál. Pozitív hatásként ehhez még hozzájárul nyugaton az M4, délen az M23 autópályák (folyosók) hatása.

-Ez kiegészülve az M25 autópálya, ami London külső gyűrűje, gyorsító hatásával vezetett további hivatalok és K+F tevékenységek letelepedéséhez és fellendüléséhez az új és más szomszédos városokban.

-1973 és 1986 hatása vezetett a pénzügyi szolgáltatások fellendüléséhez London központjában a City-ben. 1973-ban Nagy-Britannia belépett az Európai Gazdasági Közösségbe, aminek hatására több Egyesült Államokbeli és a Közös Piac országaiból származó bank telepedett meg, hozott létre leánybankot itt. 1973-ban kezdődött továbbá az első olajválság. A hirtelen pénzbőségben lévő arab országok számos bankja is letelepedett Londonban. Ez a két hatás jelentősen megnövelte London szerepét a nemzetközi pénzpiacokon. A pénzügyi tranzakciók, és közvetítő intézmények megnövekedett száma hozzájárult a pénzügyi szektorban alkalmazottak számának gyors növekedéséhez, a munkaerőpiac átsrtuktúrálódásához. 1986 a "Big Bang" éve. Ekkor jelentek meg a nagy japán bankok és más nemzetközi pénzügy szolgáltatók. A Londonban megjelent bankok immár a világgazdaság valamennyi fontosabb régióját képviselik, ami által a City a nemzetközi tőkeáramlások egyik, ha nem a legfontosabb csomópontjává válik.

A kilencvenes évek. Időben tovább haladva eljutottunk napjainkig a kilencvenes évekig, amelynek jellemzői a következők:

-London belső és külső részeinek deindusztrializációja tovább folyik. Tovább tart a pénzügyi szolgáltatások bővülése.  Rekonstrukció a City-ben. Canary Wharf és Docklands növekedése. A városi központ piacainak áttelepülése Docklands-be és a gazdátlanná vált ipari, vasúti területekre a dél-nyugati központba.

-A növekedés eltolódik kelet felé ahogy Docklands is hasznot húz a nyomtatott sajtóból, információs technológiai és média iparból a City Airportból és a tömeges lakásépítésből. 

-A Csatorna-alagút megnyitásának hatásai is jelentkeznek már. Az alsóbb szintekre delegált (downsized) hivatalokat újra központosítják. A London központjában lévő lakásokat külföldiek vásárolják meg.

-Az bevásárló központok, hivatalok (management  vagy tanácsadó cégek) építkeztek a fő vasútvonalak pályaudvarain, azok környékén vagy éppen azokon túl. Ezzel mintegy kitolták a városközpont kiterjedését észak felé. Ilyen új hivatal többek között az EBRD is, amelynek székháza a Liverpool Street pályaudvar mellett van.

-A népesség recentralizációja is nagyon erőteljes folyamatnak bizonyult. 1989 és 1997 között a lakóterületek 46%-a lett hivatallá, áruházzá, üzemmé, iskolává és templommá alakítva Docklands-ben és London középső részén.

London más brit régiókhoz viszonyítva. Ha London és a többi brit régió viszonyát vizsgáljuk akkor több, mint ellentmondásos képet kapunk. Valamilyen fokig az Egyesült Királyság gazdaságának térszerkezete "teljes ciklust járt be" az elmúlt évszázadokban.

-London és Dél-Kelet-Anglia volt a legfontosabb gazdasági régió 1760-ig.

-Az ipari forradalom Midlands-et, Észak-Angliát, Közép-Skóciát és Dél-Wales-t tette a legfontosabb ipari és városi régiókká és kikötőkké a 18. század végén és a 19. században. Ezen térségek legfontosabb ágazatai a szénbányászat, vas- és acélkohászat, gépgyártás, hajógyártás, textilipar, vasúti járművek gyártása, ruha- és bőripar, vegyipar és az élelmiszeripar voltak. London megtartotta a luxuscikkeket (bútorok, órák, stb.) előállító manufaktúrákat és a fejlett, a tengerentúlról érkezett élelmiszerek feldolgozására szakosodott élelmiszeripart. Az első két ipari forradalom elkerülte Londont. Ipara használt brikettezett szenet, többek között a város építéséhez szükséges téglagyártásban.

-London feldolgozóipara kimagaslóan csak a múlt század végétől századunk hatvanas éveiig növekedett. A harmadik és negyedik innovációs hullám (ipari forradalom) termékei - telefon, távíró, orvosi eszközök, gyógyszerek, elektronikus eszközök, rádió, TV, radar és a repülőgépek - gyártásában betöltött vezető szerep a helyi K+F tevékenységeken alapult. Hozzájárultak még ezekhez, 1920 és 1960 között, a Londonba irányuló amerikai működőtőke befektetések a gépkocsi, az élelmiszer és a gépgyártásba és fototechnikai iparba.

-Az 1980-as és 1990-es években London és a Dél-Kelet-Anglia  ismét a vezető régió ezekkel az ágazatokkal és a szolgáltatásokkal. Eközben Nagy-Britannia többi része elszenvedte a dezindusztrializációt. Miközben London egyre jobban szakosodik az "államhatalmi funkciók", az információk és a "tranzakciók vagy az üzleti élet" ellenőrzésére, ugyanakkor a brit feldolgozóipar kis és közepes nagyságú városokba települt és "ruralizálttá vagy zölddé" vált. A dél-keleti régió újraiparosodásával ismét a vezető ipari régióvá vált és az eredeti/új területi munkamegosztás alakult ki. Így visszatértünk a ciklus elején jellemzett állapothoz. Ugyanakkor a K+F tevékenységek és a kikötők a térben decentralizálódtak.

A brit külkereskedelem az Európai Unió felé való eltolódása vezet Dover kiemelkedéséhez a "roll-on roll-off" (komp) forgalom és a Csatorna-alagút révén. Ez az orientációváltás eredményezi a Londontól észak-keletre lévő konténerkikötők (Harwich, Felixstone) forgalmának növekedését is. Minden más távolabbi brit kikötő (Liverpool, Glasgow) forgalmának csökkenéséhez vezet az EU tagállamaival folytatott kereskedelem.

De, a London és környékének túlkoncentrálódását és a zsúfoltságát okozó erők máshol is növekedéshez vezetnek. A skóciai Edinburgh-ben a pénzügyi szolgáltatások fejlődnek. Dél-Wales-be és Észak-Angliába a szokásos, mindennapos feladatokat ellátó kormányzati hivatalok lettek telepítve. Kelet-Angliába, Norwich-be a társadalombiztosítás intézményei költöztek. Manchesterben nemzetközi regionális repülőtér van. Birmingham a nemzeti kiállítások, vásárok centruma.

Urbanizáció, agglomerálódás London külső régiójában. 1914 előtt a "Garden City" koncepció jegyében hoztak létre városokat London északi részén. Ilyen város Lechtworth, Welwyn Garden City.

1946 és 1960 között az új városokat - Basildon, Bracknell, Crawley, Harlow, Hempstead, Stevenage - magában foglaló gyűrű jött létre London központjától kb. 40-60 kilométerre. De az ebbe a gyűrűbe tartozó már meglévő városok is, amelyek új terjeszkedő iparágaknak adtak otthont, növekedtek. Ilyen város például: Watford, Hertford, Bedford, Swanley, Dartford, Dunstable, Luton, Harpende.

A hatvanas-nyolcvanas években egy új város, Milton Keynes jött létre. London vonzáskörzete kibővült 70-100 kilométerre. Ebben a térségben számos terjeszkedő város és növekedési centrum található. Ezeket több csoportra oszthatjuk. Egyetemi városok: Cambridge, Oxford, Colchester, Norwich. Komplex funkciókkal - ipar, K+F, hivatalok - rendelkező városok Basingstoke, Reading, Maidstone, Peterborough, Swindon, Southampton, Ipswich és Ashford, amelynek fejlődésére jelentős hatással van a Csatorna-alagút szigetországi kijárata.

Regionális politika az Egyesült Királyságban. Nagy-Britanniában a  regionális politikának hagyományosan két fő célja van. Az egyik cél: a magas munkanélküliséggel rendelkező területek gazdasági szerkezetváltásának elősegítése. A második cél: London növekedésének korlátozása. Röviden, mi csak ez utóbbival foglalkozunk!

Időrendi sorrendben tekintsük át a London korlátozására hozott intézkedéseket!

Az első időszakban, a negyvenes-ötvenes években a népesség és az ipar decentralizációja volt napirenden. Ekkor nyolc új várost hoztak létre. Fő feladat volt a London környéki zöld övezet, Green Belt megóvása, hogy megállítsák a metropolisz burjánzását, határ nélküli növekedését.

A második időszakban, a hatvanas-hetvenes években a központi kormányzat ellenőrizte a vállalatok terjeszkedését az üzemek épületeinek alapterületét. (Industrial Development Certificate, IDC)

A harmadik időszakban, a hetvenes években az intézmények telephelyválasztását támogató irodát állítottak fel. Ez az iroda tanácsot ad az intézmények újratelepítéséhez, elköltöztetéséhez vagy új intézmények Londonon kívüli telephelyválasztásához.

A negyedik időszakban, a nyolcvanas évek elejétől napjainkig a városi felújítási politika került a középpontba. Felújították az egykori Docklands-et, a régi kikötő dokkjait és környékét. Az egykori ipari és kikötőnegyedből lakó- és üzleti negyedet építettek. A számos új épület mellett a régi raktárakat is felújították és bennük nagyméretű lakásokat alakítottak ki. A belső város részeket, mint például a Greenwich melletti Deptfordot, felújították. Még nagyobb szabású építkezések várhatók az úgynevezett Millenium Center létrehozásával, amely már az ezredfordulóra való lázas készülődés jegyében születik.

Merre tovább? Irány a harmadik évezredbe! Mint a példák mutatják London megszépült, megújult külsővel, környezettel várja a jövő kihívásait. Elvesztette gyarmatbirodalmát, de nagyságát nem! Elveszette funkcióit? Újakat szerzett helyettük! Befogadó város, mert tudja, hogy nagyságát csak akkor őrzi meg, ha befogadja az idegent. Befogadta a Rotschildokat, naggyá tették. Beengedte az olasz labdarugókat és csapatát a Chelsea-t KEK-győztessé tették!

Sikerének titka változékonyságában, a külső változásokhoz való alkalmazkodó képességében rejlik!

Budapest, 1998.

                                                                                                         Fordította: Forman Balázs